WebshopCímke

Almatermesztőknek 2021/16.

2022. 02. 23.

Gyümölcsnövekedés, kezdet-gyümölcsérés fenofázis

Időjárási előzmények, várható helyzet: 

 
Az elmúlt két hétben a napi középhőmérséklet Nagykálló-Geszteréd körzetében 19-23 °C közötti sávban mozgott. Tartós hőség nem alakult ki, inkább nagyon meleg és mérsékelten meleg napok váltogatták egymást. A napi maximumok és minimumok is jelentős ingadozást mutattak. Harmat- képződés csak néhány éjszaka volt. Geszteréden összegezve 18,6 mm csapadék hullott, egy-egy alkalommal 4-6 mm, míg Nagykállóban összesen 6 mm, alkalmanként csak 1-3 mm. Az ország észak- keleti részén mérsékelt aszály van, de az ültetvények a mélyebb rétegekből elegendő vízhez jutnak még. Az előrejelzések szerint a következő kéthetes időszakban mérséklődik a felmelegedés és kevés csapadék várható.
 
Kórokozó helyzet: a varasodás szintje már nem sokat változott az elmúlt hetekben és a kevés lehullott csapadék sem teremtett kedvező feltételeket a fertőződés további terjedéséhez. Az utolsó gombaölő szeres védekezések általában nem a közvetlen veszély elhárítására szolgálnak, hanem inkább a tárolás során jelentkező fertőzések kifejlődését gátolják. 
 
Kártevő helyzet:
 
Zöld alma-levéltetű: kártétele gyakorlatilag megszűnt.
A kaliforniai pajzstetű lárva rajzása folyamatos, a fertőzött kertekben fokozódik a gyümölcs kártétel, ezért védekezni szükséges.
 
A vértetű fölszaporodóban van, egyelőre kis telepeket képez a hajtásokon, ugyanakkor jelen van a gyökérsarjakon is. 
 
Piros gyümölcsfa-takácsatka: több kertben gócosan, vagy az egész kertben jelentkezik kártétele, amelyet a levelek fakó bronzos színűre változása   jelez. A védekezés szükséges, ha levelenként 3-5 db atkát találunk, de könnyebb megállapítani a kártevő elterjedtségét, mint a fertőzés erősségét. Indokolt lehet a védekezés, ha száz levelet megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a levelek 50%-án jelen van a kártevő. Mivel egyes készítmények élelmezésegészségügyi várakozási ideje hosszú, 28 nap is lehet, a szüret kezdeti időpontjának figyelembevételével válasszuk ki a megfelelő atkaölő szert.
 
Az almamoly második nemzedékének rajzása a végéhez közeledik, hőösszeg számítások alapján az imágóknak a 97-100%-a kirajzott, a lárvák 80-95 %-a kikelt. Erősen fertőzött területeken a csapdák még foghatnak a védekezési küszöb felett imágókat. Továbbra is figyelni kell a feromon csapdákat, mert, ha meleg ősz lesz, egy harmadik csonka nemzedék rajzása is bekövetkezhet. Ha az elmúlt napokban a feromon csapdák fogása védekezési küszöb feletti, az utolsó permetezésben is védekezni kell ellene.
 
Védekezési stratégia és védekezési javaslatok: széles hatásspektrumú, rövid várakozási idejű gombaölőkkel zárhatjuk a permetezést. Ha közel a szüret kezdetének időpontja, akkor 0 napos, a gyakorlatban 1 napos várakozási idejű készítmények is alkalmazhatók, ilyen például a Vitisan S, melynek a dózisa almában lombkorona mérettől függően 4-7 kg/ha. Engedélyezett varasodás, lisztharmat és a monília ellen, de a korompenész ellen is véd. Lúgos kémhatása miatt ne keverjük más készítménnyel. Javasolt még a FlavoPlant 1 l/ha, mely a növénykondícionáló baktericid és fungicid hatással is rendelkezik.
 
Javasolt gombaölők: 
 
Tárolási betegségek és részben varasodás és lisztharmat ellen használható készítmények: Switch 62,5 WG (250 g/kg fludioxinil 375 g/kg ciprodinil) 0,8 kg/ha, é.v.i.: 3 nap; Bellis (252 g/kg boszkalid 128 g/kg piraklostrobin) 0,8 kg/ha, a gyümölcs növekedésétől a termésszíneződés kezdetéig használható, é.v.i.: 8 nap; Luna Privilege (hatóanyag: 500 g/l fluopiram) 0,2 l/ha , felhasználható kétszer, 8 naponta, legkésőbb 2 héttel betakarítás előtt a tárolási betegségek lisztharmat ellen, é.v.i.: 14 nap; Flint Max (500 g/kg tebukonazol 250 g/kg trifloxistrobin) dózis 0,2-0,3 kg/ha  3 alkalommal, 14 naponta, lisztharmat, varasodás, tárolási betegségek ellen. é.v.i.:14 nap; Pomax (336 g/l pirimetanil 133 g/l fludioxinil) 1,6 l/ha, 2 x 14 naponta, hatásspektrum: varasodás, tárolási betegségek, fogyasztásra érettségig használható, é.v.i.:7 nap
 
Rovarok elleni védelem: a kaliforniai pajzstetű, a vértetű és a takácsatkák folyamatosan károsíthatnak a fagyokig. Helyenként az almamoly elleni védelemre is szükség lehet. A keleti gyümölcsmolyra és az egyéb a Grapholita-fajokra kevés figyelem irányul az almában, de harmadik nemzedékük az almamolyhoz hasonló tüneteket okozhat a gyümölcsön. Lárvája sosem rózsaszínű, mint az almamolyé, és egy almában akár 4 lárva is károsíthat.
Vértetű, pajzstetű, levéltetvek ellen Pirimor 50 WG (é.v.i.:10 nap), Biosol Káliszappan, Vektafid A,
Nevikén Extra (é.v.i.: nk.)  használható. A kiválasztott mézharmat fellazításában segíthet a Control DMP 1 l/ha-os dózisa, vagy a Biosol Káliszappan legalább 10 l/ha-os dózisa.
 
Takácsatkák, levélatkák: Vektafid A 4-5 l/ha (é.v.i.: 0 nap), speciális atkaölők: Ortus 5 EC 0,7-1 l/ha,
é.v.i.:  4 nap; Voliam Targo 0,75-1 l/ha, é.v.i.: 14 nap; Vertimec Pro 0,75 l/ha, é.v.i.: 28 nap!  Wetcit 3-4 l/ha, é.v.i.: nincs korlátozva.
 
Almamoly (almailonca, keleti gyümölcsmoly) lárvák ellen: Affirm Opti 2,0 kg/ha, é.v.i.: 7 nap; Avaunt 150 EC 0,33 l/ha é.v.i.: 7 nap; Trebon 30 EC 0,5 l/ha, é.v.i.: 14 nap; Voliam Targo 0,75-1,0 l/ha, é.v.i.:14 nap. Mind az öt készítmény méhekre kifejezetten veszélyes, illetve kockázatos!
Steward 30 DF 0,17 kg/ha, é.v.i.: 7 nap, méhekre mérsékelten kockázatos; Mospilan 20 SG 0,4 kg/ha é.v.i.: 14 nap, méhekre nem jelölésköteles. Ez utóbbi készítmény jó hatásfokkal elpusztítja az amerikai lepkekabóca lárváit is.
 
Dipel DF 1,0-1,5 kg/ha, (Bactospeine WG), é.v.i.: 2 nap; Lepinox Plus 1 kg/ha, é.v.i.: nk, L1-L2-es lárvák ellen, biotermesztésben is használatók. Carpovirusine 1 l/ha (é.v.i.: 3 nap), Madex Pro 0,05-0,1 l/ha
(é.v.i.: nk.). A granulovírus készítmények csak akkor lesznek megfelelő hatásúak, ha a vegetációban már korábban is alkalmaztuk azokat.
 
 
Termésnövelő anyagok használata:
 
Lombtrágyázás: a kalcium hiányra érzékeny fajtákon folytassuk a kalcium utánpótlást, védekezzünk a
napégés ellen.
 
Fontos a kalciumpótlás, ezt elvégezhetjük Apical 2-4 l/ha, Calbit C 2-3 l/ha, Idrofloral Ca L 2-3 l/ha, Ideál Kalcium (N mentes) 5-7 l/ha, Ino Organic Kalcium 4-6 l/ha, Nitrocam 2,5-3 l/ha, Stopit 5-10 l/ha lombtrágyákkal. Az Ino Green magas kálcium tartalmának és szilícium tartalmának köszönhetően, a tárolási betegségek megelőzésére, és napégés ellen is ideális választás. Dózisa: 2-3 liter/ha.
 
Ino Green összetétele: CaO 448gr/l N 66gr/l Si 56 gr/l Zn 24 gr/l Mn 8 gr/l.
Az ásványi alapú, kaolin vagy mészkőpor hatóanyagú napégés elleni készítmények (Decco Shield 60 % CaCO3 adalékanyag, dózis: 9 -15 l/ha; Gold Dry 44 % SiO2 B, Mn, Zn, dózis: 7 kg/ha), amelyek fehéres bevonatot képeznek a gyümölcsön, jelenleg még igen, de közvetlenül szüret előtt már nem ajánlottak, mivel rontják a gyümölcs megjelenését. A zsíralkohol hatóanyagú, 0,3 %-os töménységben alkalmazható Green Miracle napégés és párolgás csökkentő nem hagy nyomot, ahogy a szilikát és kálium tartalmú növénykondícionáló, a Prosilicon sem (dózisa 1,5-3 l/ha). 
 
Használjunk alacsony nitrogéntartalmú, káliumdomináns NPK levéltrágyákat, és ha szükséges, mikroelem trágyákat: Plantafol 5/15/45 2,5 kg/ha, 2-3x (kiegészíthető Boroplus 1 l/ha-os, plusz Megafol 2l/ha-os dózisával) vagy két-három alkalommal Greenleaf 10/20/30 (NPK me) 2,5 kg/ha,
Floral K 12/5/35 (NPK me) 2,5 kg/ha terméket.
 
Színeződés javítása:
 
YaraVita Seniphos, foszfor-, kalcium- és nitrogéntartalmú lombtrágya, dózisa 10 l/ha, 10-14 naponta, több alkalommal, a színeződés megindulásától kezdve csak önmagában, külön menetben kipermetezve! Javasolt még a K-Bomber: 2,5 kg/ha, foszfor- és kálium-citrát tartalmú lombtrágya, amely felgyorsítja az érési folyamatokat, növeli a cukortartalmat, segíti az intenzív szín kialakítását, javítja a tárolhatóságot.
 
Ebben az időszakban választható még a Sweet 3-4 l/ha Plantafol 5/15/45 4 kg/ha kétszer, 20 és 10 nappal színeződés előtt, továbbá a Sunred 4l/ha, érésgyorsító biopromoter (monoszacharidok, aminosav prekurzorok, stb.) színeződés kezdetekor, majd szedés előtt 10-14 nappal megismételve, hatása az intenzívebb színeződésben, magasabb cukortartalomban és a koraiságban nyilvánul meg. fokozása.
 
Öntöző műtrágyák: érés előtt Master 3/11/38 4 MgO, 40 kg/ha, 2x.  
 
A hírleveleinkben említett javaslatok nem jelentenek kizárólagos megoldást az adott időszakban adódó növényvédelmi és tápanyag utánpótlási problémákra, csak néhány lehetséges változatra hívják fel a figyelmet. Az említett termékek használatakor az engedélyokiratukban rögzítettek az irányadók.

 

Varga Attila
növényvédő mérnök, szaktanácsadó

Keresse kollégáinkat bizalommal!

 

növényvédő szer:
06 42/596-474
novszer@agrokerholding.hu

 

műtrágya:
06 42/598473
mutragya@agrokerholding.hu

5
megyében van telephelyünk
Agroker Nyíregyháza
A nyíregyházi székhelyű Agroker Holding Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében meghatározó szereplője a mezőgazdaságot kiszolgáló kereskedelemnek.
A 70 éves múlttal rendelkező nyíregyházi székhelyű társaság egyéni vállalkozók, őstermelők, társas vállalkozások részére 5 megyében biztosítja több ezer ügyfelének széles termék- és szolgáltatási kínálatát. A társaság számos regionális telephellyel rendelkezik.
70
éves a szakmai tapasztalatunk
A nyíregyházi székhelyű Agroker Holding Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében meghatározó szereplője a mezőgazdaságot kiszolgáló kereskedelemnek.
A 70 éves múlttal rendelkező nyíregyházi székhelyű társaság egyéni vállalkozók, őstermelők, társas vállalkozások részére 5 megyében biztosítja több ezer ügyfelének széles termék- és szolgáltatási kínálatát. A társaság számos regionális telephellyel rendelkezik.
Agroker Központ
Nyíregyháza
4400 Nyíregyháza, Kinizsi u. 2.
Nyitvatartás:
Hétfőtől-péntekig 7.30-16.00
Szombat: 7:30-13:00 (csak szezonálisan márc. 1-től júl 31-ig) Vasárnap: Zárva
Agroker országszerteAgroker országszerteAgroker
Regionális Központ Mezőtúr
5400 Mezőtúr, Miklósi u. 9.
Agroker
Regionális Központ Mezőzombor
37-es főút, 37-es km szelvény
Agroker
Regionális Központ Kisvárda
4600 Kisvárda, Török u. 11.
Agroker
Regionális Központ Fehérgyarmat
4900 Fehérgyarmat Szatmári utca 1.
Agroker
Regionális Központ Mátészalka
4700 Mátészalka, Jármi u. 57.
Agroker
Regionális Központ Nyírbátor
4300 Nyírbátor, Császári u. 81.
Agroker
Nyíregyháza
Agroker
Debrecen