WebshopCímke

Rugalmas megoldás a kalászos-betegségek elleni védelemben

2023. 03. 28.

A gombabetegségek által okozott fertőzés bekövetkeztéhez három tényező együttes fellépése szükséges: a fogékony gazdanövény, a kórokozók számára kedvező időjárási feltételek és a fertőzőképes kórokozó. A tavalyi csapadékos, enyhe ősz ideális volt a kalászosnövények korai betegségeinek, és az eddigi téli időjárás sem igazán vetette vissza a fejlődésüket. Ki hitte volna, hogy a 2022-es rekord aszály után a korán és normális időben vetett őszi árpákban, a korai vetésű őszi búzákban, az eddigi évek

Az egyre kevésbé kiszámítható körülmények miatt érdemes tehát olyan megoldást választani, ami az eltérő feltételek esetén is megfelelő eredményt biztosít.

A Revycare® rugalmas felhasználási lehetőségét a hatóanyagainak, a speciális formulációjának, valamint a BASF kísérletei, szakmai tudása alapján kidolgozott felhasználási javaslatának köszönheti. Ezt a felhasználók nagy száma is bizonyítja, hiszen 2022-ben, a bevezetés utáni évben is piacvezető maradt, sőt a legnagyobb területen, 280 ezer ha-on (Kynetec, 2022) alkalmazott kalászos gombaölő szer lett.

grafikon2.JPG (194 KB)

A Revycare®-t a körülményekhez igazítva lehet használni, eltérő helyzetekben is megbízható megoldást nyújt:

N1_cover_1640x720_2048x819.jpg (227 KB)

A Revycare®-ben lévő új fejlesztésű azol hatóanyagnak, a Revysol®-nak és a piraklostrobin-nak köszönhető a széles hatásspektrum és az elhúzódó hatástartam. A Revysol® molekula képes formáját változtatni és a gombában lévő célenzim alakjához igazodni, így a többi azolnál erősebben kötődik a célenzimhez. A piraklostrobin a strobilurinokra jellemző, de rendkívül erőteljes élettani hatással bír, a nagy meleg, a vízhiány által okozott stresszt képes tompítani, felpörgeti a fotoszintézist, alacsony fertőzés esetén is terméstöbbletre lehet számítani.

CÍRCULO-FOOTER.png (34 KB)

A speciális formuláció miatt a kipermetezés után a termék nagyon gyorsan a növény belső részébe, a viaszréteg alá szívódik. Így hideg időben is hatásos marad a hidegkedvelő kórokozók ellen, a kora tavaszi kezelés ideális megoldása. A gyors növénybejutás miatt a nap káros UV-sugaraitól védett, ami plusz segítséget biztosít a felső leveleket megtámadó betegségek ellen és a kalászvédelemben is. Mivel a viaszréteg alá rövid időn belül behatol, az eső lemosó hatása kevésbé érinti. Az azonnali felszívódás miatt gyorsan munkába is áll, ezért alkalmas a már kialakult fertőzések visszaszorítására, a gyógyító hatásra.

Kurtz György
kalászos termékek felelőse
BASF Hungária Kft.

5
megyében van telephelyünk
Agroker Nyíregyháza
A nyíregyházi székhelyű Agroker Holding Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében meghatározó szereplője a mezőgazdaságot kiszolgáló kereskedelemnek.
A 70 éves múlttal rendelkező nyíregyházi székhelyű társaság egyéni vállalkozók, őstermelők, társas vállalkozások részére 5 megyében biztosítja több ezer ügyfelének széles termék- és szolgáltatási kínálatát. A társaság számos regionális telephellyel rendelkezik.
70
éves a szakmai tapasztalatunk
A nyíregyházi székhelyű Agroker Holding Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében meghatározó szereplője a mezőgazdaságot kiszolgáló kereskedelemnek.
A 70 éves múlttal rendelkező nyíregyházi székhelyű társaság egyéni vállalkozók, őstermelők, társas vállalkozások részére 5 megyében biztosítja több ezer ügyfelének széles termék- és szolgáltatási kínálatát. A társaság számos regionális telephellyel rendelkezik.
Agroker Központ
Nyíregyháza
4400 Nyíregyháza, Kinizsi u. 2.
Nyitvatartás:
Hétfőtől-péntekig 7.30-16.00
Szombat: 7:30-13:00 (csak szezonálisan márc. 1-től júl 31-ig) Vasárnap: Zárva
Agroker országszerteAgroker országszerteAgroker
Regionális Központ Mezőtúr
5400 Mezőtúr, Miklósi u. 9.
Agroker
Regionális Központ Mezőzombor
37-es főút, 37-es km szelvény
Agroker
Regionális Központ Kisvárda
4600 Kisvárda, Török u. 11.
Agroker
Regionális Központ Fehérgyarmat
4900 Fehérgyarmat Szatmári utca 1.
Agroker
Regionális Központ Mátészalka
4700 Mátészalka, Jármi u. 57.
Agroker
Regionális Központ Nyírbátor
4300 Nyírbátor, Császári u. 81.
Agroker
Nyíregyháza
Agroker
Debrecen